Alapok I.

 2009.07.04. 20:39

Elnézve a többi borral foglalkozó honlap és blog véleményét és kínálatát, egyre jobban tudatosult bennem, hogy valóságos dolgokat is olvashassanak a borkedvelők. Így ne csak tíz-húsz favorit legyen, hanem egy semleges, minden borászatra, pincészetre nyitott véleményező internetes napló.
 A legnagyobb hiba, ha az ember ár/érték arányból kíván kiindulni Magyarországon. A borászatokról elég annyit tudni, hogy vannak kicsik és nagyok, a borok között pedig találhatunk jót is rosszat is, de mivel az élet nem csak fekete és fehér, ezért a két véglet között elég széles a paletta. A jó bort megítélni nagyon nehéz, hiszen nem mindenkinek ugyanaz tetszik, de amire a legtöbben azt mondják, hogy jó, akkor abban nem csalódhatunk. Jó borásznak, meg azt nevezhetjük, akinek majd minden nedűje elismerést érdemel.
Nos hogyan is készül a jó bor?
Sok szerencsével és még több munkával, odafigyeléssel, szakértelemmel, de leginkább szeretettel és odaadással. Személyes véleményem szerint csak az ért igazán a borokhoz, aki csinálja is őket, igaz a mai világban már két hónapos vagy két éves képzéssel bárki lehet szakértő, hogy ékes szavakkal magasztaljon, vagy megtiporjon másokat, akiknek egy egész élet munkája van minden egyes palackban.
E bejegyzés utolsó részében a borválasztási szokásokról ejtek pár szót. Ma szerencsére egyre több a borértő borkedvelő, de sokan vannak azok az emberek is, akik szívesen innának jó borokat, csak a legtöbb „nagynevű” borász már nem az átlagemberek pénztárcájához szabja az árait, mert már a nevet is meg kell fizetni, vagy épp néhány befektető ebben látja a gyors megtérülés lehetőségét. Persze készülnek olyan különleges borok, ahol érthető a magasabb ár. Ha már átlagembereket említettem, akkor megjegyzem, hogy jellemzően többnyire az édesebb borokat keresik, legyen az vörös, vagy fehér, ám ez nem a saját hibájuk, a baj az előző rendszer borkészítési múltjában, módjában és a tömeggyártás minőségében leledzik, amit megszoktak, majd az útókorra ráhagytak. A nagy feladat az igazi „magyar bor” megtalálása, ami nem tömeggyártásban, nem a fogyasztók által megszokott minőség kielégítésében és nem is a külföldi borokhoz való kényszeres hasonlítani vágyásban kell keresni, hanem egy saját, egyedi és különleges borkészítés eredményében.

BorÁsz

 

Címkék: alapok

A bejegyzés trackback címe:

https://borangolas.blog.hu/api/trackback/id/tr691226879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borpancsoló 2010.08.02. 13:58:10

"Személyes véleményem szerint csak az ért igazán a borokhoz, aki csinálja is őket, igaz a mai világban már két hónapos vagy két éves képzéssel bárki lehet szakértő, hogy ékes szavakkal magasztaljon, vagy megtiporjon másokat, akiknek egy egész élet munkája van minden egyes palackban."

Mélyen egyetértek! Kedvemre való szellemiség, sok sikert a bloghoz!

Tóth Ferenc · http://www.veltelini.eoldal.hu/ 2010.08.02. 18:22:35

@borpancsoló >>: Csatlakozom, bár tartok óle, hogy ezt a blogot is elárasztják az elszállt sznobok kommentjei.
süti beállítások módosítása